Őrsi ciklus-ötletek

Kezdetek

  1. Alkossuk meg közösen az online őrsik kereteit, szabályait. Egyeztessük a találkozó hosszát, a platformot, amit használni fogunk, mondjuk el, mit várunk el az őrstagoktól.

  2. Kérjünk meg mindenkit, hogy kapcsoljon kamerát, ezáltal személyesebb lesz az őrsi gyűlés, jobban tudunk egymásra figyelni, és nyomon követhetjük, mit csinálnak az őrstagjaink.

  3. Egyeztessünk előre arról, milyen eszközökre lesz szükségünk az őrsihez, hogy ne azzal menjen el az idő, hogy még keresgélik a kellő dolgokat.

  4. Határozzuk meg a telefonhasználatra vonatkozó szabályokat. Mikor használhatjuk (ha kifejezetten szükség van rá valamilyen feladat megoldásához), legyen lenémítva, hogy az értesítések ne zavarják az őrsit stb.

  5. Beszéljünk arról is, hogy az online őrsi közben nem szeretnénk, ha más oldalakat böngésznének az őrstagjaink. Azt a kevés időt, amit együtt tölthetünk, töltsük értékesen, a Facebookot később is lehet majd görgetni.

Korosztályos szempontok az őrsi során

Az internethasználási szokások nagyban eltérnek az egyes korosztályok között, erre ügyeljünk a szabályok megalkotása során.

  • Egy kiscserkész őrsben még lehet, hogy a társaság felének nincs telefonja vagy Facebookja, éppen ezért nagy csodálat övezi azt, akinek már van. Beszélgessünk róla közösen, osszuk meg a tapasztalatainkat egymással.

  • Egy cserkész korosztályú őrsnél lehet közös célkitűzésként kezelni az őrsi telefon- és internethasználatot, vagy akár kihívást alkotni belőle.

  • Ugyanakkor a rover korosztály a mindennapjainak jelentős részét tölti már állandó online jelenlétben, így esetükben „social 5 percet” tartani ugyanúgy célravezető lehet, mint a másik irányból közelíteni a történetet, és inkább azt hangsúlyozni, mikor végzünk olyan tevékenységet, amit semmiképpen sem szeretnénk, ha megzavarnának a kütyük.

Növényismeret: Gyógynövények (tavasz, nyár)

1. őrsi: Még őrsi előtt mindenki menjen ki az udvarába (lakásban élők a lakás környékére), és szedjen minden egyes gyógynövényből, amit talál, egy szálat. A Zoomos őrsin mindenki bemutatja, miket talált, és ha tudjuk, elmondjuk mire jó, hogyan lehet felhasználni. Ha nem, akkor kikeressük gyógynövényhatározóban (ezt is be lehet készíteni mindenkinek), vagy a google-n.

2. őrsi: A jövő hétre azt a feladatot kapja mindenki, hogy válasszon egy darab gyógynövényt, ami van neki otthon, és tanulmányozza át, mire jó, mit lehet belőle készíteni. Majd a fő feladat az, hogy készítsen is belőle valamit a következő őrsire. Pl pitypangból mézet, teát, medvehagymából pogácsát, citromfűből limonádét, mentából teát, levendulából illatzsákot, akármit, még arcpakolást is, ha van anyag hozzá. A kreativitásukra van bízva. A következő őrsin mindenki bemutatja majd a saját választott gyógynövényét, mesél nekünk jótékony hatásairól és megmutatja, mit készített belőle.

3. őrsi: Herbáriumkészítés közösen. Szintén előre mindenki szed növényeket, amiket az őrsin meghatározunk, majd megbeszéljük, milyen szempontok szerint készítjük el a herbáriumunkat. Legyen benne a neve, hogy hol és mikor találtuk, mire jó és hogyan kell felhasználni, hogy a jövőben is segítségünkre legyen.

Környezetvédelem

1. őrsi: Rávezető asszociációs játék: Mi jut eszedbe a környezet szóról? Mindenki mondjon példát! Szerintetek hogy tudnánk jobban odafigyelni a környezetünkre, mivel védhetnénk a Földet? Mindenki írjon ötleteket, aztán megbeszéljük.

2. őrsi: Plakát készítése a környezetvédelemhez kapcsolódóan. (Vagy ez már előre kiadott feladat, és akkor most a plakát bemutatása.) Beszélgessetek róla mit ábrázolnak az egyes plakátok!

3. őrsi: Közös palántaültetés. Előre elküldött lista alpján, hogy kit kell hozzá beszerezni pl.: tojástartó, joghurtosdoboz, föld, palánta, víz. Ezeket előkészítve mehet a skype gyűlés !

Csillagászat

1. őrsi: mindenki választ magának egy csillagképet és a következő őrsire gyűjt róla néhány infót

2.őrsi: mindenki készül egy konzervdobozzal, szöggel, kalapáccsal, és belevési a konzervébe a csillagképét, tesz bele egy mécsest, és az lesz a lámpása

3. őrsi: https://staratlas.com/ bújócska: az ŐV előre meghatároz pl 10 csillagképet, amit meg kell találniuk a cserkészeknek, magyarul mondja a nevüket, nekik pedig a staratlason a formájuk alapján rá kell jönni, vajon melyik lehet az. pl.hiúz > lynx stb.

Projekt: este egy megbeszélt órában kimenni a szabad ég alá és közös hívásban sky walk free 2-n nézni az eget, megtalálni minél több csillagképet, de minimum a sajátját, amit az első őrsin választott

Állatismeret: Madarak (tavasz)

1. őrsi: Töltsétek le a Madárhatározó applikációt, játszatok a kvízzel. Ki adja a legtöbb helyes választ? Válasszon magának mindenki egy madarat (lehet ugyanúgy a Madárhatározóbó), amiről a harmadik őrsire beszerez néhány érdekességet, képeket, hangokat.

2. őrsi: Segítsetek a madaraknak a fészekrakásban. Megérkezik lassan minden vándormadarunk. Ezek közül némelyik a régi fészkét használja újra, de sokan újat készítenek a fiókáiknak, mi pedig segíthetünk nekik ebben. Helyezzetek az erkélyre 6 edényben különböző alapanyagokat: sarat, mohát, apró ágakat, szalmát, rövidre vágott madzagdarabokat, rövidre vágott gyapjúfonalakat. Ezt követően nincs más dolgotok, csak figyelni, melyiket viszik el a madarak. Jegyezzétek fel, milyen állat melyik alapanyagot válassza, ki építkezik, a hím vagy a tojó? Próbáljatok meg lesifotót is készíteni róluk.

3. őrsi: Ha sikerült az előző őrsin lefotózni a madarakat építés közben, akkor mutassátok ezt meg a többieknek is, osszátok meg a tapasztalatokat. Mutassátok be egymásnak a választott madarakról szerzett információkat, képeket, hangokat.

Projekt: Építs madárfürdetőt! Amire szükséged lesz: kukatető (vagy valamilyen nagyobb átmérőjű, lapos edény), néhány kő, 3 tégla vagy fahasáb, víz.
A készítés leírását itt találod.